Figyelem! A bejegyzésben olyan témát feszengetek, ami sok embert nehezen érint! Rosszaló, kioktató véleményeteket írjátok le egy lapra, gyűrjétek össze és d.u.g.j.á.t.o.k fel magatoknak!
"Kábulat ez, mi magával ragad bárkit,
Ki mer, ki mer saját testébe vágni.
Egy folyosó ez, két ajtó között
Már egy jobb világ vár az ajtó mögött."
Már mindenkinek megfordult a fejébe az öngyilkosság. Tehetetlen, kilátástalan helyzetekben, legnagyobb szomorúságunkban, eddig átélt legnagyobb fájdalmunk miatt, megfordul a fejünkben.
Mindenkinek más formában. Valaki csak a kezét vágja, de nem tudná még, vagy megölni magát. Az ilyen embereket sosem értettem...Miért jó az ha a lelki fájdalmat felcserélik testi fájdalommal?! Vagy csak sajnáltatni akarják magukat, mert szerintük nem figyelnek fel rájuk elegen? Nem értem.
Tudom milyen az amikor az embert pár méter, pár perc választja el az öngyilkosságtól. Igen, tudom milyen. Most ellehet ítélni, hogy egy szánalmas debil picsa vagyok, de akár meg is érthetitek.
Kiskoromtól kezdve mikor megkérdezték, hogy kit szeretek jobban anyát, vagy apát. Azt mondtam nem tudom, mindkettőt ugyan úgy. Mára már? Egy éve választanom kellett, mert a szüleim elváltak. Napról-napra felborult minden, én nem láttam semmi előjelét, ez valószínűleg bennük zajlott le. Azzal a kérdéssel álltak felém, hogy megyek, vagy maradok. Mit kellett volna mondanom? Bármelyiket is választom, valamelyiknek fájdalmat okozok...De választanom kellett. Mentem. Amikkel apa vádolta anyát egy ideig mindegyiket tagadta, majd mindent bevallott. Egy világ tört össze bennem. A barátaim előtt mutattam a boldog lányt, az örök mosolygós lányt, de belül üvöltöttem a fájdalomtól. Olyan helyre költöztünk, ahol sosem szerettem volna lakni. Eleinte örültem neki, utána viszont egyre jobban utáltam. Összevesztem a barátaimmal, egy igaz barátom nem volt, egy teljes éven át. Mikor elkezdődött az iskola minden rendbe jött, fogjuk rá. Amikor kezdett felépülni az életem, megbarátkoztam mostohaapámmal, minden leomlott. Ezekhez még egy szerelmi bánat is hozzákapcsolódott. Azt éreztem mindenki elutasít, mindenki eltaszít, mindenki eldob. Azt éreztem senkinek sem kellek. A rossz hangulatom miatt a szüleimmel, öcsémmel kialakultak az állandó veszekedések. Közölte velem az anyám, hogyha így folytatom költözzek el. Ilyenkor kaptam a legnagyobb téglát az arcomba. #puff
Egy estét végig sírtam, ennyire még sosem fájt semmi. Nem érdekelt, hogy meghall-e valaki, mert fájt és kész. Viszont senkit se érdekeltem annyira, hogy odajöjjenek és megkérdezzék, hogy jól vagyok-e.
Este hajnalban ismét nem tudtam elaludni és kimentem a konyhába a gyógyszeres dobozhoz. Kivettem belőle kapásra egy gyógyszert. Nem láttam mi az, mert sötét volt. Bebújtam a takarom alá. Meleg volt, mégis a hideg rázott. Kipattintottam pár szemet és egyesével bekaptam őket, lefeküdtem az ágyra kevésnek találtam, így bevettem még pár szemet, majd megpróbáltam elaludni. Éreztem, hogy forog velem a világ, de nem érdekelt arra gondoltam, már úgysem fog fájni. Reggel viszont felkeltem és csak enyhe hányinger kerülgetett. A szüleim megint leszartak...egy ideig. Mikor a szobámba voltam és ismét sírtam, anya bejött hozzám, leüllt mellém és a szemembe nézett. Láttam ahogy lassan bepirosodik a szeme, majd kigördül egy könnycsepp. Mindent elmondtam neki, minden érzelmemet és az öngyilkossági kísérletet...
Ha azt gondoljátok nem szeret titeket senki, akkor gondoljátok át még egyszer!
Ha meghal egy szerettünk, az fáj. Sokszor depresszióba hajt minket. Képzeljétek csak el, hogy egy édesanyának milyen kín lehet, ha meghal a gyermeke! Képzeljétek csak el, hogy minden nap abban a tudatban fog felkelni, hogy ő a hibás! Képzeljétek csak el, hogy a testvéred magát hibáztatja és minden este amiat fog sírni, hogy a testvére miatta halt meg, mert összeveszett vele. Képzeljétek csak el, ahogy a tanárotok bemegy a terembe és közli halott vagy, hány ember fog vajon sírni?! Ne merd azt gondolni, hogy egy se! Mert igenis fognak!
Szeretnek téged és az hogy fáj, azt jelenti te is őket! Vannak hullámvölgyek az életben, de ez nem azt jelenti, hogy fel kell adnunk. Isten nem azért adta az életünk, hogy véget vessünk neki! Azért adta, hogy éljünk és boldogak lehessünk, mert mindenkivel van valami terve. Több ember van a világon, akit az Isten azért teremtett, hogy köze legyen hozzád és te is egy olyan ember vagy, akit Isten azért teremtett, hogy barátja, szerelme, felesége/férje, anyja/apja, nagyapája/nagymamája legyél valakinek! Van miért élned! Ne add fel!
rainbow_unicorn
