Ugyanugy tél van, ugyanugy ég a tűz a kandallóban, ugyanugy jó érzés rálépni az alattam ropogó hóra. De már nem érzem azt, hogy valaki aggódna e, ha megcsúsznék, vagy dühös lenne, ha valaki nem úgy viselkedik velem, mint kénne. Már nem úgy alszok el, hogy minden rendben van, mert mióta elmentél azóta semmi se jó. Régen mindenen tudtam mosolyogni, mindenben megláttam a jót, már nem. Nem tudom meglátni, mert félek, hogy az a valami még se az aminek hittem. Hisz a szerelemmel kapcsolatban ezt történt. Lehet hülyén hangzik, de én egészen addig hittem az igaz szerelembe, az őszinteségbe, a hűségbe. Jó is lenne, ha a való életbe is így lenne. Ugye? ☺
Tudom, hogy már sosem lesz minden a régi, de olyan rossz ebbe belegondolni..
Rossz belegondolni, hogy a te szívedben már régen nem én vagyok..
De legyen hó. Minden egyes hópihe ami a börömre hullik, téged idézzen fel. Mert ha téged már nem szerethetlek, akkor a fájdalom maradjon meg. És hogy miért? Mert a fájdalom emlékeztett, hogy van közös múltunk.
Tudom, hogy már sosem lesz minden a régi, de olyan rossz ebbe belegondolni..
Rossz belegondolni, hogy a te szívedben már régen nem én vagyok..
De legyen hó. Minden egyes hópihe ami a börömre hullik, téged idézzen fel. Mert ha téged már nem szerethetlek, akkor a fájdalom maradjon meg. És hogy miért? Mert a fájdalom emlékeztett, hogy van közös múltunk.